2020-as év fotós összefoglalója

Wobbleres csukázás a nyári forróságban.

 

A csuka pergetése gyerekkoromban a tavaszi, de inkább az őszi hónapokra volt tehető. Nem egyszer előfordult, mikor „idő előtt” unva a bent létet barátaimmal a csukák felé vettük az irányt. Kaptuk is az instrukciókat a régi öreg sporttársaktól: Még korai az gyerekek! Még nagy a hínár, így nem üti a villantót! Ha az akkori horgászok látnák, hogy a legnagyobb nyári melegben is be tudom, illetve be lehet csapni kedvenc tigriseimet… Biztos lenne néhány keresetlen szavuk.

A kis csatorna „nagy” halai

A május 1. már sokadik éve egy úgynevezett piros betűvel írt ünnep nem csak nekem, de minden elszánt és lelkes pergető horgásznak. Hajnalban jó ideje csak forgolódtam és vártam a telefonom üvöltő hangját, melyre most nem voltam mérges, hiszen a pecába indulást jelezte. Indulás előtt leltárba vettem a felszerelés minden tagját és útnak indultam.

Tavaszi csukapergetés a holtágon.

Amint a csuka fajlagos tilalmi idejének feloldása a végéhez közeledik, minden eddigi évben lázasan készültem az első pergetésekre. Ez évben másképp történt, olyan hamar eljött a horgászidény, hogy egyszerűen nem tudtam készülni. Talán ez betudható a nem várt kaotikus világállapotnak, de ettől függetlenül a tavasz eljött. Itt vannak az ilyenkor érkező költöző madaraink, a fák lombjai egyre zöldebbek, a színes virágaitól megszépült rétek is azt súgatják, ébredj horgász menni kell. 

Téli ragadozóhalak nyomában.

Jó pár évvel ezelőtt csodálkozva néztem a téli „nagy süllős” fogásokat, akkor nem volt lehetőségem a Bodrog folyón megfogni saját halaimat. Illetve kedves célhalam nagyon sokáig a csuka volt, és amíg be nem fagytak a holtágak kergettem őket pergető készségemmel. A Bodrog vízszintje most kellően alacsony volt, így télvíz idején, hogy partról meghorgásszam, viszont sebessége meggyorsult. Egy új nehézséggel, egy új feladattal találtam szembe magamat, de eltökéltem a tél ragadozóhalait lencsevégre kapom.