Az igazi pergető szezon - bár a pergetés mára egész éven át tartó szórakozás - mégis az ősz beálltával kezdődik. Napról napra hűl a levegő, ezáltal a horgászvizeink is, valamint a világos órák száma is csökken, ahogy megyünk a télbe. Nem mellesleg ilyentájt, ragadozóink nagyjaival is összefuthatunk, ha elég kitartóak vagyunk a zord időjárás ellenére.
Munkásember lévén úgy döntöttem, hogy a hétköznapok egy-néhány órás pergetéseit a Bodrog folyón fogom tölteni, természetesen nemes ellenfelem, süllő reményében. Napközben elterveztem, hogy hol is fogok keresgélődni, természetesen plasztikokkal, fenék közelben. Ezekre az alkalmakra csak a plasztik csalis dobozomat, illetve két jig-es pergető felszerelésemet vittem magammal. A felszereléseimet úgy állítottam össze, hogy az 5-10 gr-os jig illetve cheburaska fejen felkínált leginkább 7-9 centis plasztikokat kellő távolságra tudjam dobni és nem utolsósorban jól érezzem a fenékre érésüket.
Délutáni kereső peca eredménye
Csali választást sokszor megkönnyítette a sötétedés, a ködös és esőre álló időjárás. A sárga a zöld a piros, de a lilás színek is előkerültek. Voltak próbálkozásaim kapástalan óráimban természetes színekkel, de eredményt csak a feltűnő színekkel tudtam elérni.
Éles ütéssel jelentkezett…
… ez a balin
A hétvégén úgy döntöttem, hogy a sokak által becses fogásnak számító süllőt szeretnék bármi áron fogni, bár ha jobban belegondolok minden eddigi gumis pecán ez volt a célom. A szombat hajnali kelés a sötétség miatt mondhatni keserves volt, de hamar összeszedtem magam. A vízparton a hűvös, fagypont közeli hőmérséklet, már megkérdőjelezte az ott létemet. A kapocsba egy zöld plasztik került, amivel hamar dobom is az elsőt. Szerencsére az első balin néhány dobásban megjön. Már nem jöttem hiába, gondoltam magamban, míg megörökítettem a találkozásunkat. Visszaengedés után csalit cseréltem és ezt még számtalanszor megtettem a következő halig. A következő halam olyan vehemenciával és éles ütéssel érkezett, hogy kis híján süllőnek hittem, ám a védekezése újfent balinra utalt. Forma-forma az előzővel, öcsémmel mi bodrogi egyen balinnak hívjuk őket. Kitaláltam ezután a hal után, hogy váltsak helyet, mert ma süllőért jöttem nem balinért. Kissé csipkelődő hangsúllyal persze, mert hatalmas öröm volt bennem. A megfogott két hal már soknak számított ebben az időben, így késő ősszel a Bodrogon. Összepakoltam és a mélyebb részek felé vettem az irányt. Itt már nem olyan egyszerű a peca. Első dobásnál gondolkoztam, hogy merre is van itt az akadó. Úgy félúton meg is találtam csalimmal, sajnos nincs más választásom, odakellet szakítanom. Újra kötni már nem volt kedvem, így a másik botot tettem össze. Megjegyezve a helyet erőltettem tovább, bíztam abban, hogy lapul ragadozó az ágas-bogas akadó környékén. Néhány dobásonként váltogattam a csalikat, keresve a tuti. A hazamenetelt fontolgattam már, mikor a lassan visszahulló fázisban levő plasztikra éles ütést kaptam. Bevágás után nagyot dobbant a szívem, mert ellenfelem süllőre jellemző fejrázós védekezést tanúsított. Halam nem kapitális, de ő már a szebbekből való. Jó pár fotó készült róla, majd mehetett útjára ő is.
A következő éles ütés…
… már a várva várt süllő volt
Ezzel a hallal már elvégezettnek vettem a mai feladatot, így elkezdtem az összepakolást, majd a hazaindulást. A nem semmi napot zártam, mondatot többször is felemlegettem pakolás közben. Örömömben a haza feleúton, már a beszámoló kezdősorait fogalmaztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése