Kapásidő

Szerintem minden pergetőhorgásszal megtörtént már a következő: Adott egy folyó partvédőkövezése előtti limányos esetenként meggyorsuló víz, vagy ép egy vadregényes holtág töklevelekkel benőtt része. Szinte minden négyzetcentibe bele képzeljük a prédára váró ragadozót. Ám az órákon át tartó dobálások a várva várt kapást nem hozza meg.

 

Hiába próbálkozunk a legbeváltabb, többször is fogósnak bizonyult csalijainkkal. Próbálgatjuk a színeket, variáljuk a méreteket, keressük lent majd fent a ragadozókat, de mégsem találjuk őket. Majd hazaérve elkeseredten tesszük fel magunknak a kérdéseket. Hol voltak ma a ragadozók?! Nem voltak ma éhesek?! Talán a sárga színt kellett volna jobban erőltetni. Majd jönnek a kifogások… sütött a nap, fújt a szél stb… Lehet egyszerűbb a képlet, mint gondolnánk. Egyszerűen nem jó időben voltunk a jó helyen. Már gyerekkoromban odafigyeltem a hajnali derengések fontosságára. Nem egyszer fordult elő, hogy a nap elsősugarai még el sem érték a horgászhelyemet, már „beélesítve” vártam a rajtot.

Sokszor nem én vagyok az első a vízparton

Még májusban történt, hogy a Tiszán egy átpergetett éjszaka után, hogy ne maradjak hal nélkül, már csak a hajnali balinokban bíztam. Percre pontosan jött a balin csapat, úgy ahogy előző alkalommal. Ilyenkor hangos durranásokkal illetve küszök kergetésével mutatják ép aktuális helyzetüket. Ez néha egy kis megoldandó feladat elé állít, hogy közzel esetleg távol kell őket becserkésznem, élethű küsz utánzataimmal. Ezek az úgynevezett „reggeli hajtások” nem tartanak, persze órákon át olykor lehet csak 30 perc esetleg kicsivel több, de elég egy motorcsónak, hogy elkergesse az összegyűlt halakat. A balinok a messzeségben dobálták a sneciket én pedig rendre rájuk szebbnél szebb wobblereimet. Nincs könnyű dolga ilyenkor a pergető horgásznak, a száznál is több küsz között. Majd úgy az ezredik dobásnál éppen a vízbe ért csalim mikor iszonyatos rántást kaptam. Ilyen egy igazi tiszai balin kapás, szinte kiveszi a botot a kézből, így akasztanom nem is kellett. Hosszas huzavona után végre megmutathattam fényképezőgépemnek milyen egy igazi erejének teljében levő hibátlan balin. Gyors fotó után, ő a küszöket, én pedig a balinokat kergethettem tovább.

Gyönyörű és igazi sporthal a balin

 

Az öregek nem is, de a kisebbek akár egész nap űzik a küszöket.

A nyár végi, őszeleji csukázásokkor is megfigyelhetjük a rájuk jellemző ciklikus táplálkozást. Nem egy írásban olvastam, hogy a nagyobb egyedek napfelkelte és napnyugta tájt aktívak. Így szinte mindig napfelkelte előtt érkezek a holtágakra. Ekkor legtöbbször még egyedül vagyok, talán a csend és zavartalanság is közrejátszik, hogy óvatlanul és mohón támadják a műcsalijaimat, legkedvesebb célhalaim. Nem egy esetben a mélyre vett támolygók és wobblerek bizonyítják ezt. Csaliszabadításkor nem szabad kapkodni és idegesen szabadítani, hogy dobjuk a következőt. Egy szeptemberi hajnal nagyon emlékezetesre sikeredet. Hol öcsémnek, hol pedig nekem volt kapásom illetve halam. Szinte kapás kapást ért, és ahogy megszabadítottunk egy csukát a szúrós falattól következő dobásnál lehetett fárasztani újból. Ám, mint minden más ez sem tartott örökké, de a következő hajnalban mintha minden előröl kezdődött volna.

Csúnya akadás, ám kellő óvatossággal és esetleg segítséggel hamar szabadulhat

 

Még egy gyors fotó visszaengedés előtt

 

Valószínűleg éhségében hitte prédának ezt a jól vezetett támolygót…

 

… de ez után a csuka után a napot mintha elvágták volna.

Viszont mindig van újabb hajnal, ahol talán még az előzőnél is szerencsésebbek lehetünk. Persze áldozatokkal jár ez a fajta sikerélmény is, hisz a fáradsággal a korán keléssel meg kell küzdeni, de az első hal kapásra bírása után ez már csak a múlt. Azért itt megjegyezném, hogy nem egyszer késve értem ki a horgász helyekre. Lényegesen kevesebb megfogott halam volt, illetve a sokunk által ismerős odacsípések valamint foghegyről kapások voltak jellemzőek, a már magasabb napállásnál.