Vissi csukák - A kezdet

A napokban minden napos a szórványosan szitáló „áztatós” egész napos esőzés. Ha nem esik, akkor a szél tombol ez az igazi szeszélyes ősz. Nem csak a pergetőhorgászokat, de a horgászni szerető sporttársakat is mintegy karanténba helyezi az időjárás. Telnek, múlnak a napok és mitha foglyok, lennénk, úgy hiányzik a természet, a horgászat, mint a szabadságát vesztet embernek a szabadság. Egyik délután munkából haza érve ablakomban állva azon gondolkoztam, mikor lesz újra horgászat. Erre megszólal a telefonom. Tamás barátom kérdezi megyek-e pergetni hétvégén a Vissi holtágra. Azonnal „Igent” mondtam a zord időjárás ellenére bizakodva abban, hogy kijavul az idő addigra. 

A Vissi holtág

Itt kell keresni a krokodilokat 

A horgászat időpontját el kellett tolni egy héttel nem csak az időjárás viszontagságai miatt, hanem egyéb problémák is közbe jöttek. Izgatottan vártam viszont a következő hétvégét, ugyanis idegen terepre megyek pergetni - sok jót halottam már egyébként erről a holtágról. Az előrejelzés minden napra mond csapadékot és nem is kis mennyiségeket, de sebaj úgy is azt beszéltük, ha esik, ha fúj, mi megyünk. Előző este azért kikészítettem az esőkabátomat biztos, ami biztos alapon. Másnap még fel sem kelt a nap, de mi már úton voltunk. Háromnegyed óra is eltelik, mire kiérünk a vízre és megcsodálhatom a gyönyörű ismeretlen vizet. Látok tökleveles részt hínárfoltokkal tarkítva, kristálytiszta vizű mélyebb és sekélyebb tisztább részeket is. Így fest egy bodrogi holtág és már csak csukáknak, kell lennie és teljes is a kép. Vékony drót előkét használok ez, hátha nem lesz feltűnő kedvenc ragadozóimnak. A kapocsba egy Mann’s gumihalat akasztok és dobom is a sekélyesbe csalimat. Harmadik dobásomkor gumihalamat alig tudom elindítani, mert keményen odavág neki valaki. Boldogan fárasztom a bűvös háromdobásos csuka ifjoncomat. Bár az ifjonc kicsit lenéző, mert erejét tekintve nagyon jól küzd olyannyira, hogy a parthoz érve leveri magát. Mondtam barátaimnak ma a gumi lesz a nyerő. Párat dobunk majd tovább állunk, mert egy ígéretesebb egy töklevelekkel benőtt helyet néztünk ki. 

Klasszikus szájszéli akadás

A következő horgászbeállónál egymás mellé álltunk be és soroztuk a vizet. Ami ezután jött az az eset, amit az ember, ha nem látja el sem hiszi. A csukák mintha megvadultak volna, úgy támadták a műcsalijainkat. Hol a beesőnek vágtak oda, hol pedig az éppen a kiemelésben lévőnek. Pillanatok alatt kőkemény harc alakult ki ember és csuka között. Sajnos, mint minden harcban itt is voltak veszteségek. A csukák, hogy a plasztikcsalijainkat fogásképtelenné tegyék, rendre leharapták a farok részüket. Azért nem hagytuk mi sem magunkat a legcsábosabban, legbetegesebben vontattuk csalijainkat, hogy minél több ragadozót tudjunk becsapni, kifárasztva partra terelni és megörökíteni, mint „trófeát”. Tíznél is több csukával akadtunk össze azon a helyen. Ennyi csukát „egy helyről” kivarázsolni nem kis dolog volt.  A nagy küzdelemben leszűrtük azt is, hogy a zöldes árnyalatú műcsalikat jobban támadják. Mikor a kapások elültek tovább álltunk a holtág sekélyebb része felé. Én folyamatosan váltogattam a csalikat keresve az újabb és újabb fogós darabokat. Gumihalak hadát vetettem be, de csak néha-néha volt egy-két utána fordulásom. Tamás mikor megfogta az első 50-es villantós csukáját az arra sarkalt, lehet a szebbek villantóra jönnek. Dobáltam én a vékony lemez Gipo kanalakkal a masszív Blue Fox támolygókkal de egyetlen egy kapást nem tudtam kicsikarni.

A banda nagy

Háborús sérültek 

Dél körül megebédeltünk és visszatértünk a reggel oly eredményes szakaszra. Megérzésünk jónak tűnt, ugyanis Laca sorra fogta a csukákat, viszont én hiába próbálgattam a fogós műcsalijaimat nem adtak halat.  Majd feltettem újból a zöldes árnyalatú gumit és első dobáson ott volt a csuka. A következő dobásomra kicsit kisebb társa vetette rá magát a nap favoritjára. Mikor rá pillantottam az órámra nem sokkal múlt el 15 óra összeszedelőzködtünk és még az úton haza fele megbeszéltük, hogy ide még vissza kell jönnünk.