Éjszakai hajsza

Most nem a nagyszerű akciófilmről lenne szó, amiben Liam Neeson-é a főszerep. Bár a film és a történtekben van némi hasonlóság. A filmben éjszaka életre-halálra üldöz és hajszol mindenki mindenkit pont úgy, mint a párnappal ezelőtti éjszakákon, a vízparton. Az események egy négynaposra tervezett sátorozással egybekötött horgásztúra keretein belül zajlottak le, amit öcsémmel és barátommal élhetem át, a Körös folyón. 

Első nap hamar kiderült a horgászási és egyben a fogási esélyeink a nullához konvergál. A tikkasztó nyári időjárás, az igazi strandidő az embereket tömegével vonzotta a vízpartra és hova máshova, mint a táborhelyünk közelébe. Itt bátorkodom megjegyezni, hogy horgászpályafutásom alatt nem tapasztaltam ilyet. A napijegyem áráért a horgászás helyett zsibongó, ugráló, fürdőző csoportokat bámulhattam egésznap. Ráadásul én éreztem magam kellemetlenül, hogy a „nem kijelölt” strand részen akartam horgászni. De mivel okos enged ezért a következő napokban a korahajnalokat, és az éjszakákat horgásztuk meg. Reménykedtem, hogy a fürdőzők által nem látogatott időpontokban, mikor is nyugalom van, az ivadékhalak és az őket követő ragadozó balinok és domolykók meglátogatják a „csobogó” alatti oxigéndús és táplálékban gazdag folyószakaszt.

 Hemzsegett a folyó az ivadékoktól

Másnap a napfelkelte csodaszép volt, az égbolt narancsos színben pompázott és a békés, nyugodt táj, ami elém tárult minden gondomat elnyomta és csak a horgászatra koncentráltam. A halak nem díjazták az erőfeszítéseimet, pedig néha mutatták jelenlétüket, de semmilyen wobblerre nem reagáltak csak barátom tudott egy-egy balint illetve domolykót fogni. Sajnos ez a hajnali kifogástalan állapot másnap hajnalra is igaz volt.

Már második napja tartott a horgásztúra, de még értékelhető halat nem fogtam, így azt terveztem társaimmal, átpergetjük az éjszakát. Itt rá is térnék a főcímben szereplő témára. A nap már lement és a szürkületi időben megpillantottam néhány távoli gyűrűződést, forgást és a békéshalak között ólálkodó ragadozókra utaló jeleket is. Egy küszalakú Sebile-t tettem fel majd a rablások közzé dobtam, elsőre semmi érdeklődő. A következő dobásom beérkezési pontja egy korábbi rablás középpontjával egyezett meg. És ahogy a nagykönyvbe meg van írva, néhány tekerés, és megkaptam az éles rávágást. Akasztást követően teli vigyorral fárasztottam, örültem, hiszen halat, méghozzá süllőt sikerült elcsípnem. Jó pár fotót lőttünk a kis sárkányról, olyannyira, hogy azt gondoltam a vakufénye elrontja a pályát. De nem így történt, a fogásomat alig engedtem útjára, már pezsgett a víz. A snecik ugráltak percenként annyi süllő hajtotta őket, de harcsa és balin is bőven volt a pályán. Kapkodva idegesen váltogattam a csalikat, hol csak ütést kaptam rájuk, hol rendes húzást, de nem akart senki sem megakadni. Mintha mesevilágba csöppentem volna, annyi volt a rablás, és a szószorros értelmében a lábunk előtt hajtott a süllő. Húztam gyorsan, lassan, meg-megállítva, a kisebb nagyobb wobblereket, de nem kellett a ragadozóknak. Majd egyik csali cseréléskor lettem figyelmes a felakadt fehéres hártyákra, olyanok voltak, mint a Bodrogon a kérészjáráskor csak ez kisebb. Így hamar összeállt a kép, a kishalak a bogárkákat, a kishalakat pedig a ragadozók kergették, mi pedig a ragadozókat. Ez a hajsza éjfélig tartott, amint elhalkultak a rablások elvonultunk aludni. 

A hártyák nehezítették, a horgászatot

Néhány fotó…

 …egy kis élesztgetés…

…és mehet vissza ragadozni

 Következő este már tűkön ülve vártam az újabb hajszát, és nem is hiába. Órák óta zajlottak a rablások mikor a partközelében egy siheder süllőcske elmarta a wobbleremet. Nem sokkal rá öcsémnek ugyan ott meglépett egy ügyesebb tüskés. Nagy öröm volt, mikor barátom a kölcsönkért Sebile-el kioperált egy süllő kölyköt. Végül a reménytelen helyzetből egy jó peca alakult, szép fogásokkal.

Jól ráragadt a wobblerre

 Közös fotó elengedés előtt